A terhességem előtt selytelmem sem volt, mit is jelent ez a kifejezés. 

A szülés után, egy olyan óra hossza ( minimum), amikor az anya és a baba kettesben vannak, az anya a mellére próbálja helyezni a gyermeket. Ha jól tudom, van olyan hely, ahol az apa is csatlakozhat, és a kis család, egy idili kezdet részese lehet. 

 

A varrás után lemásztam az ágyról, lezuhanyozhattam ami rendesen jól esett. Ezalatt elvitték ugye mindenféle vizsgálatra Dorottyát. 

Át kelett mennem egy pihenő szobàba, itt megnézték, hogyan alakul a vérzésem, nem jelez e valami gondot. 

Amikor meghozták a kislànyom, csodálatos eufórikus érzés fogott el. Megpróbáltam a mellemre venni, és szoptatni. A szülésznő, làtva, hogy a mozdulat elméletét ismerem, de a gyakorlatban vannak nehézségeim, segített. Megmutatta, hogyan tartsam az újjaim között a mellbimbót, hogyan tartsam el a többi mellterületet a pici orrától, hogy megfelelően kapjon levegőt. 

Az óra hossza, számomra olyan volt mint egy pillanat. Elmerültem a kicsi leánykám vonalainak elemzésében. A szülés történéseinek feldolgozásában. Az érzésben, hogy a pillanat, amire oly régen vártam íme eljött. Dorottyában a férjemet, életem szerelmét láttam,  és egy kicsit csak önmagamat. Az elmúlt három évet, azt ahogyan készültem erre a momentumra, ahogyan örült a családunk amikor bejelentettük, hogy érkezik. Láttam a jövőt, amiközben az apró fehér pofikàt néztem a közepén az orral, ami a széles forma, pont mint az enyém. 

És ízlelgettem a szót a számban, .... itt van anya.